Magkereső

 
21december

Karácsonyi üdvözlet Bécsből

Karácsonyi üdvözlet Bécsből
Karácsonyi üdvözlet Bécsből

Kétszázötven kilométerre és mindössze két és fél órára Budapesttől. Közös múlt, ismerős szokások. Nem csoda, ha itt otthon érezzük magunkat.

Tizenhét éves voltam, amikor rokoni meghívásra két hetet tölthettem el Bécsben. Már akkor lenyűgözött a Stadtpark virágözöne, a Szépművészeti Múzeum Brueghel-gyűjteménye, a Burg kincseskamrájának szikrázó gyémántjai, no meg persze a hetvenes évek Magyarországához szokott szemnek elképzelhetetlen, lélegzetelállítóan gazdag árubőség.Azután évekig csak átutaztunk a városon, Nyugat-Európából jövet, esetleg Ausztria más tájairól érkezve. Csomagokkal a kezünkben végigfutottunk a Kärntnerstrassén, a Mariahilfer áruházainak emeletein, a városra nemigen szántunk időt.

Pedig Bécs igazán megér egy misét.
Szállodánk, a Hotel am Stephansplatz karnyújtásnyira áll a dómtól, a csipkés tornyok ablakaiból évszázadok néznek le ránk. Alattunk, a tér óriási gránitkockáin sorban állnak a fiákerek – nincs két egyforma köztük –, a kocsisok földig érő köpenyben várják a kuncsaftokat. A téren mutatványosok, Strauss tetőtől talpig aranyban, félmeztelen szabadulóművész és jojó-akrobata szórakoztatja a tömeget. Az emberek pedig önfeledten nézik, szurkolnak, beszélgetnek, láthatóan élvezik az életet.

Délután a Belvederébe igyekszünk. A palota tágas termeiben ezrek gyönyörködnek Gustav Klimt képeiben: ritka látványosság, a világ több tucat múzeumából és magángyűjteményéből kérték kölcsön a festményeket. A művész a salzkammerguti tavaknál eltöltött nyári napokat örökítette meg a vásznakon, csodálatosan. A kastélyparkon keresztül sétálunk le a Ringre, fölöttünk, a pirosló alkonyi égen varjak ezrei röpködnek, különös, megkapó a hangulat. Nem érünk rá azonban gyönyörködni benne, mivel este színházba készülünk. A Jekyll és Hyde című nagy sikerű musicalt nézzük meg a Theater an der Wienben, és mondhatom, külön öröm magas sarkú cipőben, bársonyruhában végigballagni Bécs utcáin, mintha csak otthon lennék. A patinás színház meglepően kicsi, bár felépítésében pont olyan, mint egy nagy. Még az ötödik emelet, a kakasülő is zsúfolt ezen a szombat estén. Nemhiába: tökéletes előadásban van részünk, csúcsszínpadtechnikával, fantasztikus fényeffektusokkal és nem utolsósorban nagyszerű színészekkel. Akik nemcsak szépek, de énekelni és táncolni is tudnak.

Másnap ragyogó napsütésre ébredünk, a Stephanskirche harangjainak zengése betölti a teret. Szürke fityulás apácák, fekete reverendás papok és bécsiek sietnek a misére, a Dom Caféból kévé- és süteményillat száll az ablakunk felé.

Bécs „házihegyére”, a Leopoldsbergre autózunk, s onnan, óriási szerencsénkre, még a hósipkás Schneeberget is látni a vakító kék eges, tiszta időben. Innen, kicsit nosztalgiázva, fölkeressük az Öreg-Duna-parti patinás evezőstelepeket, ahol édesapám és a férjem evezett régvolt regattákon. A Duna-part végestelen végig nyírt gyepes, húszméterenként stégek, csónaktárolók, kerékpárút a közönségnek. Leírhatatlan a béke és a nyugalom. A kiadós séta után megéhezve egy újabb bécsi nevezetességet tekintünk meg, Fieglmüller vendéglős bécsi szeletét. Ami valóban lelóg a tányérról, puha, omlós, de kissé vékonynak találjuk. No persze azért bekebelezzük gyorsan, s egy spritzerrel, vagyis fröccsel öblítjük le. Már alkonyodik, amikor a Rathaus, a városháza előtti karácsonyi vásár sokaságában elvegyülünk. A tündöklően kivilágított épület előtti sátrakban mindenféle csecsebecse kapható, még mézeskalács is – azt hittem, ez magyar találmány –, lángost és debreczinert esznek a nézelődők, s hozzá fahéj- és szegfűszegillatú forralt bort kortyolgatnak. A városháza földszintjén gyerekbirodalom, ahol a kicsik saját kezűleg készítenek ajándékokat, agyagedényt, szobrot, süteményt és gyertyát, felnőtt segítséggel, természetesen.

Hétfőn a múzeumnegyedben, a MuseumsQuartier-ben találkozunk Christiane Hausteinnel, aki végigvezet minket a bécsiek legújabb büszkeségén. Pontosabban egy részén, hiszen az egész terület több mint 60 ezer négyzetméteren fekszik, s a világon a hetedik legnagyobb összefüggő múzeumnegyed. Úgy álmodták meg, hogy a bécsiek kulturális központja is legyen, amely reggeltől estig nyitva van, s a kiállításokon kívül számtalan rendezvénynek, művészeknek, műtermeknek, táncstúdióknak ad helyet.

Mi a Leopold Múzeum Schiele-gyűjteményét jártuk végig: megdöbbentő élmény a mindössze huszonnyolc évet megélt művész fantasztikus erejű festményeit látni.

Végezetül, mi mással is zárhattuk volna röpke bécsi hétvégénket? A Central kávéházban, ahol a bécsi művészek is oly szívesen időztek, rendeltünk egy tejszínhabos bécsi kávét diós kiflivel.

Kapirgálódomb: Tyúkoknak, Tojások voltunk, Szemezgető: bécs - karácsony