Magkereső

 
26február

Igyunk vizet!

Igyunk vizet!

Szervezetünk folyadékigénye igen nagy, testünk ugyanis jóval több energiát képes tárolni, mint folyadékot. Az éhezést akár hetekig is- a szomjúságot csak két-három napig bírja ki a szervezetünk.

A kávénak, a teának és az alkoholtartalmú italoknak vizelethajtó hatásuk van, akkor is kiszáradhatunk, - nyáron, vagy sportolás után - ha úgy érezzük, elegendő folyadékot fogyasztottunk a nap folyamán.

A hiedelmekkel ellentétben, a tea alkaloidja, a teofillin erősebb a koffeinnél. A koffein serkentő hatásának titka, hogy csökkenti a központi idegrendszer gátló hatásait és a fáradtság-érzetet, miközben átmeneti teljesítménynövekedést idéz elő. A vérnyomás alsó értékét nem befolyásolja a magas koffeinkoncentráció, felső értéke viszont megemelkedik, a túl sok kávé gyomor- és kézremegést, izzadást és szájszárazságot okozhat. Becsapós ital, annál kevésbé hatásos, minél többet iszunk belőle. A teázás szinte szertartás, lassan, kényelmesen kortyolgatva isszuk, a kávét viszont gyorsan és forrón szoktuk felhörpinteni. Ennek a szokásnak számos káros hatása is van, irritáljuk vele a gyomrunkat, ráadásul a túlságosan forró italok rákkeltő hatásúak is lehetnek.

Melegben csak ásványvizet

A jeges kávé vagy tea, a hideg üdítők, vagy a sör csak pillanatnyi enyhülést nyújthat a nagy melegben. A hideg folyadékra fokozott hőtermeléssel, izzadással reagál a szervezet. Ilyenkor ásványi anyagokat veszít a szervezetünk, testünk szinte kimossa magából a nátriumot, káliumot, magnéziumot. Érdemes a nagy hőségben egy kicsit sósabban étkezünk, az étkezési sók megkötik a vizet, vagy egyszerűen szoba-hőmérsékletű ásványvízzel csillapítani a szomjunkat.

Szárító alkohol

Az ásványvíz a másnaposságra is gyógyírt jelenthet. Az alkohol szó szerint kiszárít bennünket. Serkenti a gyomorsavak termelődését, amelynek közömbösítésére a folyadékpótlás mellett lúgosító kúrát kell alkalmazni. Az alkohol felszívódása már a száj nyálkahártyáján megkezdődik, a gyomron és a vékonybél falán át a véráramba kerül, ahonnan azonnal az agyba jut -és hatni kezd.

A rendszeres alkoholfogyasztás leginkább a májat veszi igénybe. Egy korsó sör esetében 1-3 óra alatt bontja le az alkoholt a máj, míg a maximális koncentrációt 40-50 perc múlva éri el a szervezetben az alkoholszint.

Néhány adat:

  • Ma Magyarországon egymillió alkoholista él, ami a lakosság kb.10 százaléka!
  • Napi 200 adag kávé halálos dózisnak számít.
  • A forró tea jobban csillapítja a szomjat a nagy melegben, mint a hideg üdítőitalok.
  • Naponta átlagosan, legalább két liter folyadékot kell elfogyasztanunk.
  • A sör jobban serkenti a csersavképződést, mint a vörösbor.
  • Testünk hatvan százaléka víz

Kapirgálódomb: Online táp, Szemezgető: igyunk vizet - víz